facebook   insta   yt color       

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány nagyböjtben négy koncertet szervez Erdélyben Ég és Föld címmel, a négy erdélyi történelmi egyház egy-egy templomában: Csíkszeredában a Szent Ágoston katolikus templomban, Székelykeresztúron az unitárius templomban, Marosvásárhelyen a református Vártemplomban és Kolozsvárott az evangélikus Pietati templomban.

A néphagyomány kiemelt helyen tartja számon a Nagyhét eseményeit, melyekben jelen van a halál és a szenvedés, ugyanakkor a mindezeket feloldó feltámadás és megdicsőülés is.

A mostani földindulásos időszakban, amikor pandémia, háború tetézi mindennapos bűneinket, természetes, hogy az Égihez fordulunk Nagyhéten, szabadulásért könyörögve. Az égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz így társul a földi népművészet. A lelki könnyebbülésen túl a koncert alkalmat nyújt mindenkinek az elcsendesedésre, a Nagyhét és a Húsvét misztériumában való elmélyülésre és zeneileg is igazi csemegének ígérkezik. A katarzist, a felszabadulást pedig mindannyiunknak a Húsvét hozhatja el.

Csíkszeredában március 26-án, feketevasárnapon a 11 órai nagymisét követően kerül sor koncertünkre. Előadók: Györfi Erzsébet, a Székelyföldi Énekiskola gyerekei, Ars pro Toto énekegyüttes: Szabó András, Ványolós András, Ványolós Orsolya, Mézes Melinda, Bölöni Vass Emőke, csíkszéki kántorok: Bíró János, Bakos-Mihály Károly, Kacsó Arnold, Gergely Tibor, Fejér István, Ferencz László, Darvas Róbert, Dénes Ernő, Petres Zoltán Tamás.

Marosvásárhelyen a Vártemplomba várjuk az érdeklődőket április 6-án 17 órától kezdődő nagycsütörtöki koncertünkre. Fellépnek a Maros Művészegyüttes zenekara, Kásler Magda énekes, és a Musica Humana női kar. Zenei szerkesztő: Kelemen László.

Kolozsváron az evangélikus Pietati templomban (Kossuth Lajos/21 December 1989 súgárút 1. szám) tartjuk meg a nagycsütörtöki koncertet április 6-án 18 órától. Az esemény fellépői az Unicante Egyetemi Kórus Fekete Miklós vezetésével, Gorzó Boglárka énekes, és az Ördöngös Zenekar.

Székelykeresztúron az unitárius templom ad otthont felemelő műsorunknak. Közreműködnek a Berde Mózes Unitárius Gimnázium kórusa, karvezető: Nemes annamária, a Lelkes Zenekar, Bíró Júlia és Nagy Nikoletta énekesek.

Az eseményekre a belépés ingyenes.

 

Ossz plakat A3 online 01

 


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top