facebook   insta   yt color       

A Tiszta Forrás Alapítvány kezdeményezésére idén novemberben is megszervezésr ekerül a Néddalkaláka, amely különlegessége, hogy élőben és online felületen is találkoznak a jelentkező csoportok.
A 2022 novemberi eseményen egy-egy tájegység falvaiból szeretnénk egybegyűjteni a népdalkedvelő csoportokat. Reményeink szerint gyermekek, fiatalok, idősek fognak együtt énekelni. Minden csoport kb. 10 perces összeállítással jelentkezhet a saját tájegységének népdalaiból, amelyet a többi csoportoknak mutat majd be. Az összeállítás tartalmazhat egyénileg (szólóban) előadott népdalokat is, de szeretnénk mindenkit elsősorban a közös éneklésre buzdítani. Szükség esetén a népdalcsokor összeállításában Szalay Zoltánhoz fordulhattok szakmai segítségért.
A fizikai jelenléttel történő találkozáson kívül (amelyre az idén első alkalommal kerül sor Madéfalván), a tavalyi tapasztalatok nyomán, idén is megszervezzük az online térben való találkozást (a Meet alkalmazásban).
Az online esemény dátumai: nov. 17., 18., 24. és 27., előre láthatólag 19 óra. Ezek közül telefonos egyeztetés alapján fogjuk meghatározni a pontos programot.
A jelentkezéshez a következő űrlapot kell kitöltelni:
https://bit.ly/3fCqQPP
Ez alapján tájékoztatjuk a résztvevőket az esemény további részleteiről.
Jelentkezési határidő: november 15., kedd
Ünnepeljük együtt dalolva a Magyar népdal és népköltészet hetét!
 
Nepdalkalaka cov 2 kisebb

 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top