facebook   insta   yt color       

Hagyományok Háza Hálózat a Kárpát-medencében

A MART Egyesület Zentára készül

A MART Egyesület, a Hagyományok Háza partnereként Kárpátalja és Erdély után Délvidéken szervez foglalkozásokat december első két napján. Az advent előestéjére tervezett program részleteit Sevella Zsuzsanna, az Egyesület vezetője osztja meg az érdeklődőkkel.

A nagyváradiak turnéja Dél-Magyarországon

A nagyváradi Csillagocska csapata a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat keretén belül – a Hagyományok Háza támogatásával – három dél-magyarországi településen lépett fel november 16-18. között. A rendhagyó turnéról Benedek Árpád zenepedagógust, a Csillagocska Néptáncegyüttes vezetőjét kérdeztük.

A XII. komáromi seregszemle

Tizenkettedik alkalommal rendezik Révkomáromban november 22-25. között a Fonográf Fesztivált, aminek támogatói között a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia is fontos szerepet tölt be. Az elmúlt év sikere nyomán is nagy az érdeklődés a találkozó iránt. A részletekbe Lakatos Róbert főszervező avatja be az Olvasót.

A Hagyományok Háza Hálózati találkozója Salgóbányán

A Hagyományok Háza november 8-9-én tartotta megyei szakmai fórumát. A kétnapos esemény részleteit Tóth János, az Intézmény hálózati és társadalmi kapcsolatokért felelős szakmai vezetője foglalja össze.

Teltházas szimpózium a Hagyományok Házában

Páratlan érdeklődés előzi meg a Hagyományok Háza Etnopedagógiai konferenciáját. A november 18-ai tudományos találkozó részleteiről Sándor Ildikót, az Intézmény Közművelődési és tudományos szakcsoportjának vezetőjét, a találkozó szervezőjét kérdeztük.

Az októberi zentai vonósképzés tapasztalatai

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet adott otthont a vajdasági vonószenekarok vezetői részére szervezett októberi továbbképzésnek. Vavrinecz András népzenész, a Hagyományok Háza zenei könyvtárosa a Felföld kistájainak népzenéjét ismertette meg az egybegyűltekkel. Az előadót idézzük.

A Hagyományok Háza filmsorozata

A Hagyományok Háza sikeres Több mint mozi sorozatának következő, Hanna grófnő című előadása – amellett, hogy folklór témájú néprajzi dokumentumfilm  –  a XX. századi magyar történelem egy korszakát is felvillantja a zabolai Mikes család történetén keresztül. Az október 26-ai előadás előzményeiről Sztanó Hédi rendezőt kérdeztük.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes októberi turnéja

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ismét nagyszabású turnéra indul október 13-20. között Magyarországra és Felvidékre. A műsoron a Boldogasszony tenyerén című darab, a Katica, az örökké síró királykisasszony, valamint egy Folklór-összeállítás szerepel.

Hajnali Györgyfalváról

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora október második hetében Györgyfalvára látogat. A zenei összeállításban az Erdőalja vidékének muzsikája szól.

A Magyar Állami Népi Együttes kínai turnéja

Nagysikerű kínai turnéról érkezett haza a Magyar Állami Népi Együttes. A Társulat a Magyar Rapszódia című összeállításával a Langfang Fesztiválon lépett fel két alkalommal. Az eredményes körút részleteit Mihályi Gábor együttesvezető foglalja össze.

A Magyar Állami Népi Együttes bemutatójáról

A Hagyományok Házában mutatják be szeptember 23-án a Magyar Állami Népi Együttes Nagyvárosi Vándorok című tánckoncertjét. A rendhagyó produkció részleteit Farkas Máté rendező-koreográfus foglalja össze.

Az első alkalommal megrendezésre kerülő Folklór Napja az Európai Unió MusicAIRE támogatásával, az European Folk Network (EFN) tagszervezetinek koordinálásával valósul meg idén először szeptember 23-án, hagyományteremtő céllal. A Hagyományok Háza a Magyar Állami Népi Együttes Nagyvárosi Vándorok című produkció bemutatójával, valamint tánctanfolyammal és táncházzal regisztrált a jeles eseményre.

Kiállítás a Hagyományok Házában

Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért címmel nyílik kiállítás augusztus 17-én a Hagyományok Háza budapesti székházában. A művészek alkotásai a társadalmi párbeszéd fórumai is egyben, és mindenki számára üzeneteket hordoznak.

A Hagyományok Háza a Mesterségek ünnepén

Az idén 37. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban augusztus 18-20. között. A Hagyományok Háza 2000 óta van jelen a jeles eseménysorozaton, s idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. A részleteket Zsille Dóra kulturális szervező osztja meg az Olvasóval.

A vonósbandák hagyományát  az UNESCO 2022-ben feltette az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének reprezentatív listájára. Az erről szóló dokumentumot Balatonfüreden ünnepélyes keretek között adták át július 26-án este.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia Gombaszögön

A Gombaszögi Nyári Tábor másfél évtizedes múltra tekint vissza, a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia 2017 óta vesz részt Felvidék legrangosabb kulturális rendezvényén. A július 11-16. között rendezett programsorozatról Farkas József, a Hálózat vezetője számol be.

Hagyományok Háza a Művészetek Völgyében

Július végén rendezik a 32. Művészetek Völgye Fesztivált. Magyarország legnagyobb, tíznapos összművészeti seregszemléjére a Hagyományok Háza is gazdag programkínálattal készül. A részleteket Hont Angéla, az Intézmény kabinetvezetője, a programsorozat szakmai vezetője foglalja össze.

Kárpátaljai pedagógusok tábora Visken

A Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja harmadik alkalommal rendezett helyi pedagógusoknak kézműves tábort július 3-7. között Visken. A találkozó tapasztalatairól Vörös Zsuzsanna, az Intézmény közművelődési szakembere számolt be.

Kárpát-medencei mesemondók a Sokadalomban

Az elmúlt heti Tatai Sokadalom különleges színfoltjának számított a Hagyományok Háza támogatásával megszervezett Kárpát-medencei ifjú mesemondók bemutatkozása. A fiatalokat a Kárpát-medence meghatározó népmesemondó versenyein és rendezvényein választották ki.* Az eseményt Szénási Veronika mesemondó, a találkozó szervezője, korábbi versenyek zsűritagja foglalja össze.

A Múzeumok Éjszakája programjai

Az idén is izgalmas programokkal vár kicsiket és nagyokat június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és a Hagyományok Háza.

2. oldal / 4


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top