facebook   insta   yt color       

A Ház közösségi összejövetelek helyszíne is - nem csak megnézni lehet, hogyan éltek, dolgoztak, laktak a régiek - de meg is lehet tanulni, hogyan készítették el tárgyaikat - és ki is lehet próbálni: mi magunk mennyire tudunk helyt állni ezen a téren!

A Dobronoki György tájház és a Kézműveségek háza mellett áll a Pajta. 2020-ban kezdődött az építése és 2022-ben nyitottuk meg a közönség számára.
Létrehozásának célja a magyar térség kulturális értékeinek megőrzése - hogy az itt élő emberek büszkék legyenek tárgyi örökségükre, hagyományaikra,
hovatartozásukra.
A több éven át zajló gyűjtés során sikerült egy olyan néprajzi tárlatot létrehozni, amelyre minden helyi, illetve muravidéki büszke lehet. Minden olyan tárgy, ami a faluban fellelhető volt, az a pajtában most megtekinthető. Ahogy belépünk, mindjárt egy különlegesen kialakított sarkot láthatunk. Egy kádár- illetve
pintérműhely elevenedik meg a korabeli szerszámokkal, eszközökkel, melyek révén a hangulatát is sikerült megragadni. Ezután következnek a szőlészet,
borászat kellékei majd a közlekedés, szállítás eszközei. A szántól, a különböző szekérformákig találhatunk itt szállítóeszközöket, igákkal, szekérrudakkal
kiegészítve. Itt is akad ritkaság: egy trágyalét szállító szekérkocsi, amely egyedi darab. A földművelés, gabonabetakarítás eszközei következnek: vetőgépek, sarlók, kaszák, ekék, boronák. A tárgyak mellé a felíratok is felkerültek, illetve tablók magyarázó szöveggel, fényképekkel.
A pajta, a mezőgazdasági eszközök tárolására szolgált a múltban. E mellett a pajtának mint épületnek, meghatározó szerepe volt a közösségi életben is.
Merem állítani, hogy a pajtáknak még lelkük is volt. Hiszen a szekeret kihúzva, a pajta szerepet váltott: színdarabok játszásakor, kukorica fosztáskor a közösségi élet szíve lett. Máig őrzi ezeknek az eseményeknek a gazdag emlékét: a diós kalács, perec, kukoricamálé finom ízét, a borshegyi smarnica zamatát, az ott alakuló első szerelmeket, vagy akár az igazság kimondásához fűződnek vissza emlékek.
Ezeknek az emlékeknek, pillanatoknak megidézését, valamint az új emlékek alkotását tervezzük a pajtában.


 TÁMOGATÓINK:  KIM logo color  nka 2023
Go to top