Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a 2024/2025-ös tanévre nyílt pályázatot hirdet szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges diákok számára népzene, néptánc és kézművesség kategóriákban.
A Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében sikeresen lezajlott a XIII. Dunán innen, Tiszán túl gyermek- és ifjúsági tehetségkutató előválogatója Madéfalván.
Tovább csábít a Hagyományok Háza népszerű programja. A Kis fekete projekt 2020-ban indult hódító útjára, s az eltelt időben páratlan érdeklődés övezte. Idén a kezdeményezők mentorprogrammal is segítik az alkotókat az elmélyülésben.
2022. május 20-án népi iparművészeti zsűrit tartunk Kolozsváron. Ezt követően 2022. május 21-én délután egyéni konzultációt biztosítunk minden olyan alkotónak, aki tárgyaival részt vett a zsűrizésen.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a budapesti Hagyományok Házával együttműködve hon- és népismereti levelező versenyt hirdet egyéni jelentkezőknek Forgószél (5-6. osztályosoknak) és Garabonciás (7-12. osztályosoknak) címmel.
Az országos hatókörű népművészeti szervezetek és intézmények, illetve az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány karöltve a Guzsalyas Alapítvánnyal, mint regionális szervezők és lebonyolítók pályázatot hirdet Erdélyben a
XIV. VÁNDORLEGÉNY
Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázatra.